15.08.2025

Egy gazdaságos megoldás a repce növekedésszabályozására: Számoljon utána!

A repce az őszi kalászosok mellett a 2025-ös év sikernövénye lett. Egy ilyen száraz nyarat követően nem kérdés, hogy az őszi kultúrák egyre nagyobb felületet hasítanak ki a hazai vetésszerkezetből. A repce idén bebiztosította magát, és egyre több gazdaságban térnek vissza a kultúrához.

Mint minden növénykultúránál, így a repcénél is vannak olyan sarokpontok a technológiában, amellyel megalapozhatjuk a sikerünket, de annak elszalasztásával termést is veszíthetünk már a szezon elején. Az egyik ilyen sarokpont a jól időzített őszi növekedésszabályozás. Az őszök egyre melegebbek, és-hosszabbak, egyre több hasznos hőösszeg halmozódik fel a repce számára. Így ma már nem kérdés, hogy egy augusztus 20. és szeptember 5. között elvetett (és kikelt) repce eléri-e a tél beállta előtt a 6-8 leveles stádiumot. Sőt, egyre inkább azt látjuk, hogy az állományok – válaszolva a nagy őszi hőmennyiségre – nagy vegetációs tömeggel, megynyúlt hajtáscsúccsal és levélnyéllel zárják az őszt. Csak az elmúlt öt évből négy év őszi középhőmérséklete meghaladta a sokéves átlagot (a 2021-es év volt kivétel ezalól). Ez nem kedvező, mert az ősszel túlfejlett állományok fagytűrése gyengébb. Közben azt se feledjük, hogy már nem az abszolút téli minimumok teszik leginkább próbára a hazai repceállományokat, hanem az egyre extrémebb és több hullában érkező tavaszi (márciusi és áprilisi) fagyok, ahogy azt sajnos az idei szezonban tapasztaltuk.

A növekedésszabályozás nagy előnye, hogy ezzel megnöveljük a sejtnedv- koncentrációt a repcében, melynek a fagyáspontja is tovább csökken ezáltal (erősebb fagyokat visel el károsodás nélkül), de a csúcsmerisztémák osztódó szöveteinek működését is megállítjuk egy időre, így a központi tengely dominanciáját leszabályozzuk, vagyis „leültetjük” a repcét. A növekedésszabályozás sikerének csalhatatlan jele, amikor a gyökérnyak nem megnyúlt, hanem zömök, inkább még kör alakot mutat.

Egy másik ilyen sarokpont a technológiában a gombabetegségek elleni védekezés. Már ősszel be kell avatkoznunk a fóma ellen. A fertőzés létrejöttének mindenképpen kedvező a hosszabb őszi vegetáció, ami vagy csapadékkal társul, vagy erős harmatképződéssel a nagy napi hőingás nyomán. Ezen körülmények, különösen a növekedésszabályozás nélküli, nagy vegetásciós tömegű állományokban következnek be leghamarabb. Éppen ezért az őszi növekedésszabályozásra és gombabetegségek elleni védelemre olyan készítményt kell választanunk, ami mindkét esetben megoldást nyújt.

A Caramba® Turbo mindenzt egyesíti magában. A piacon az egyetlen olyan készítmény, mely egy azol hatóanyag (metkonazol) mellett egy speciális, növekedésszabályozó hatóanyagot is, - a mepikvát-kloridot tartalmaz. Vitathatatlan előnye a széles dózisspektruma. Nincs két egyforma ősz, nincs két egyforma növényvédelmi- és repce fenológia sem. Olyan esetekben, amikor későn tudunk vetni, vagy a csapadék és kelés későn érkezik, elegendő az alacsonyabb 0,7 l/ha-os dózisát használnunk. Olyan eset is adódhat, hogy a repcehibridünk kezdeti növekedése gyengébb, ilyenkor is szintén elegendő az alacsonyabb dózis. Azokban az esetekben, amikor időben sikerült elvetnünk és/vagy a repechibridünk is erősen növekszik, itt nyugodtan választhatjuk a magasabb 1 l/ha-os dózist. Hosszú ősz esetén az osztott kezelés (2x0,5 vagy 2x0,7 l/ha) is szükséges lehet.

Kísérleti eredményeink alapján a Caramba® Turbo 1 literes őszi és tavaszi kijutattásával akár 4 mázsás hozamtöbletet is elérhetünk egy versenytárs azol készítményhez képest, ami a jelenlegi repce felvásárlási árak mellett akár 80 ezer Ft-tal is javítja a hektáronkénti jövedelmezőséget.

Sőt, az 5 hektáros Repce Komplett csomagot (mely 10 l Butisan® Complete-t + 5 l Caramba® Turbo-t tartalmaz) megvásárolva további csomagkedvezménnyel javíthatjuk a gazdaságunk jövedelmezőségét.

Segítség a tervezéshez – Szántóföldi profitkalkulátor

Az idei szezonban a magas hozamok mellett a repce felvásárlási ára is kedvezően alakult. A tonnánként 200 ezer Ft-os ár kétéves csúcsot jelent, és ez jelentősen javít a kultúra jövedelmezőségén és ezáltal a megítélésén is. A felvásárlási árak aktuális alakulását az alábbi linken találja:

Terményárak

A repce betakarítás után és az őszi kultúrák vetése előtt érdemes a saját gazdálkodáson belül a növény jövedelemezőségével a gazdaságunk, vagy akár az adott táblánk szintjén tisztában lenni. Ezt megkönnyítendő az idei évtől ingyenesen elérhető a “Szántóföldi profitkalkulátor”, mellyel a profitabilitást egyszerűen kiszámolhatjuk.

Szántóföldi profitkalkulátor

A jövedelemezőségi kalkulátort modellgazdaságok adataival előre kitöltöttük, így nem kell mást tennünk, mint a saját gazdaságunk adataival felülírni (Tipp: ahová nem írunk adatot, oda egy “0”-t be kell írnunk.). Az így kiszámolt adatokat egyszerűen le tudjuk menteni.

A Caramba® Turbo-val végzett kezelés tehát egy szükséges, de bőven megtérülő befektetés, ha a repcetermesztést magas szinten szeretnénk űzni.

Kapcsolódó tartalmak:



 Top