Hólyagos levélfoltosság
Kórokozó:
A szója hólyagos levélfoltossága vagy baktériumos fekély betegséget a Xanthomonas axonopodis pv. glycines (syn.: Xanthomonas citri pv. glycines) nevű baktérium okozza.
Kártétel, tünet:
A tünetek eleinte nagyon hasonlítanak a baktériumos barna vagy szögletes levélfoltosság által okozottakhoz. A leveleken kezdetben sárga majd apró barna közepű foltok figyelhetők meg. A kórfolyamat következő fázisában a foltokon hólyagok jelennek meg. A helyi baktériumfelszaporodás eredményeként létrejött hólyagok idővel felszakadnak, az elszáradó foltok végül kihullanak a levéllemezből. A két baktériumos betegség a tünetek alapján a hólyagos stádiumban különíthető el. Emellett a xantomónaszos betegség előfordulásakor a foltok nem vizenyősek, szemben a pszeudomónaszos fertőzéssel. A leveleken kívül, besüppedő foltok formájában, a tünetek a hüvelyeken is megjelennek, ahonnan a kórokozó átjut a magba. A fertőzött magból kelő csíranövény sziklevelén barna foltok láthatók.
Biológiája, környezeti igénye:
A Xanthomonas axonopodis pv. glycines baktérium is növényi maradványokon telel át és fertőzött vetőmaggal terjed. Terjedéséhez, járványos fellépéséhez a pszeudomónaszos fertőzés számára optimálisnál melegebb, szárazabb és szeles időjárásra van szükség.
Védekezés:
A betegség elleni védekezés hangsúlya a megelőzésen van. Ezek legfontosabb elelmei a fertőzött növényi maradványos aláforgatása, a vetésváltás szabályainak a betartása, egészséges, fémzárolt vetőmag használata, továbbá a betegség ellen kevésbé fogékony fajták választása. Állományban réztartamú szerekkel lehet a betegség elleni kezelést elvégezni.
Források:
- Érsek Tibor-Németh Lajos: Növénykórtan. Mosonmagyaróvár, 2013
- A szántóföldi növények betegségei. Szerk. Horváth József. Mezőgazda Kiadó, 1995
- Kövics György és mtsai: A szója integrált védelme. Növényvédelem. 2020. 81 [N.S. 56]: 6. 251-275. pp.