Tifulás vetésrothadás
Kórokozó:
A tifulás vetésrothadás kórokozója a Typhula incarnata nevű gomba (anamorf alakja: Sclerotium fulvum). A rozs, az árpa és a búza megbetegedését egyaránt okozhatja.
Kártétel, tünet:
A hóolvadás után a táblán foltokban a gabona levélzete sárgul, majd a talajra fekve elhal. A leveleket fehér vagy szürkés árnyalatú penész borítja. Jellegzetes tünet, hogy mustármag nagyságú és alakú, világos, majd sötétbarna, majdnem fekete szkleróciumok jelennek meg a micélium borította felületeken, melyektől pöttyös kinézetűvé válik a beteg levél. Ez alapján egyértelműen elkülöníthető a hópenésztől.
Biológiája, környezeti igénye:
A kórokozó a talajban szklerócium formájában marad fenn, vagy a fertőzött növényi maradványokban micélium alakban telel. A szkleróciumok 0.5-4 x 0.3-3 mm nagyságúak, színük sötét vörösesbarna. Az életképességüket két évig őrzik meg.
A betegség fellépésére enyhe teleken lehet számítani. Ha ekkor a napi hőingás következtében a hótakaró felszíne eljegesedik, a növények a tartós oxigénhiányos állapottól legyengülnek és fogékonyabbá válnak a fertőzésre.
Védekezés:
Az egészséges vetőmag használata, a megfelelő növényi sorrend kialakítása, a harmonikus tápanyag-ellátás csökkeni a fertőzés kialakulásának kockázatát. Ha a hótakaró vastag, tartósan megmarad, akkor felületén a nappali és az éjszakai hőingadozás miatt összefüggő jégréteg alakulhat ki. Ebben a levegőtlen, oxigénhiányos környezetben a növények legyengülnek, fogékonyabbak lesznek a tifulás vetésrothadásra. Célszerű ekkor a jégréteget tüskés- vagy gyűrűshengerrel megtörni, aminek következtében levegőhöz, így oxigénhez jutnak a növények. A felszívódó csávázószeres kezelés a betegség fellépése ellen védi az állományt.