Vértetű

A valódi levéltetűfélék családjába (Aphididae), ezen belül a gubacstetvek alcsaládjába (Eriosomatinae) tartozó vértetű Észak-Amerikában honos, Európába behurcolták. Magyarországon a 19. században jelent meg. Súlyos fertőzés esetén az almafa pusztulását is okozhatja.

A szárnyatlan nőstény teste barnásvörös. Hossza 2,0-2,2 mm. Testét viaszszálacskákból álló burok fedi. Testfolyadéka vörös, magyar elnevezése erre utal. A szárnyas nőstény is barnásvörös, mérete kisebb, 1,8-1,9 mm. Az ivaros alakok szárnyatlan törpe formák csökevényes szájszervvel. Egyetlen tojásuk életképtelen. Szűznemzéssel szaporodik Európában.

Európában a fő tápnövénye az alma, de az almán kívül az amerikai szilfán is megél. Az egyes almafajták között a kártevőre való érzékenység tekintetében jelentős különbségek vannak. Az alanyfajták fogékonyabbak, különösen az M4-es. A nőstények a potrohukon fehér viaszos fonalakat bocsátanak ki. Ezekből jön létre a fiatal ágakon és a fa idősebb részein és a törzsön a kolóniákat borító vattaszerű bevonat. A leveleken nem találhatók. A táplálkozás helyén, ahol a vértetű nyála bejutott a növénybe az osztódószövet burjánzásnak indul, aminek az a következménye, hogy a kéreg felpúposodik, majd bereped. A keletkezett sebeken másodlagos kórokozók telepedhetnek meg. A gyökéren is károsít, ekkor a fa víz- és tápanyagforgalmában történik zavar. A fertőzött fák termékenysége csökken, a gyümölcsök aprók lesznek. Nagy mennyiségű mézharmatot termelnek, aminek következtében a fán megtelepedik a korompenész. Kedvelik a dús, intenzíven fejlődő, sűrű koronarészeket.

A telet nimfa és szárnyatlan nőstények alakjában töltik a fatörzsek és faágak kérgének repedéseiben, a gyökérnyak közelében és a gyökereken. Áprilisban és májusban a fa koronájába vándorolnak a nimfák, ahol szárnyatlan nősténnyé alakulnak, majd azok szűznemzéssel és álelevenszüléssel létrehozzák a következő nemzedéket. Évente akár 10 nemzedék is kifejlődhet. Júniusban már megjelenhetnek a szárnyas nőstények, amelyek újabb fákra repülnek át. Előfordulhat, hogy ősszel ivaros alakok is kifejlődnek, de az áttelelő tojásaik beszáradnak vagy a kikelő nimfa pusztul el.

A téli nyugalmi időszakban leghatékonyabb a kémiai kezelés, mert ekkor nem védi a kártevőt a viaszos bevonat és a fák lombja. Ha minden 8-10-dik fán áttelelő vértetűtelep található rügypattanáskor lemosó permetezés szükséges. A vértetves sebeket az egészséges szövetekig vissza kell vágni és sebkezelő anyaggal be kell kenni. A védekezés során a természetes ellenségek, a vértetűfürkészek kímélését fontos szem előtt tartani. Mivel a kártevő kedveli a gyors növekedésű, laza szerkezetű ágakat, érdemes a túlzott nitrogénellátást elkerülni.

• Marczali Zsolt, Keresztes Balázs: Vértetű (Eriosoma lanigerum). Agrofórum. 2018. Extra 73. 86. old.
• Integrált növényvédelem a kártevők ellen. Szerk.: Jenser Gábor. Mezőgazda Kiadó, 2003
• M. Hluchy és mtsai: A gyümölcsfák és a szőlő betegségei és kártevői. Biocont Laboratory. Bratislava, 2007
• A növényvédelmi állattan kézikönyve II. Szerk.: Jermy Tibor és Balázs Klára. Akadémiai Kiadó. Budapest, 1989
• A szántóföldi és kertészeti növények kártevői. szerk.: Jenser G., Mészáros Z., Sáringer Gy. Mezőgazda Kiadó. Budapest, 1998
• Ripka Géza: Növények integrált termesztése I., NAKVI

• Haltrich Attila és mtsai: Növényvédelmi állattan. Budapesti Corvinus Egyetem, Budapest, 2007