Fekete őszibarack-levéltetű

A valódi levéltetvek családjába (Aphididae) tartozó fekete őszibarack-levéltetű (Myzus prunicola ssp. Swartzi, syn.: Brachycaudus prunicola schwartzi, Brachycaudus schwartzi, Appelia schwartzi) Európában és Észak-Amerikában elterjedt, hazánkban is közönséges. Az őszibarackon a legnagyobb károkat okozó levéltetvek közé tartozik.

Az olajzöld alapszínű, fekete harántsávokkal díszített szárnyatlan nőstény 2,3-2,4 mm nagyságú. Teste gömbölyded.

Fő tápnövénye az őszibarack, rikábban a kései meggy. Egytápnövényű faj, a szárnyas egyedek másik őszibarackfákat fertőzik meg. Tavasszal először a virágrügyeken szívogatnak, később a levelek fonákán és a fiatal hajtások csúcsain táplálkoznak. A levelek fodrosodnak, deformálódnak. Jellemzően az eltorzult levelek zöldek maradnak és egy ideig nem hullanak le a fáról, hanem összetömörödött fészekszerű képződményt alakítanak ki. A hajtástengely meggörbül, súlyos fertőzés esetén a hajtásnövekedés megáll.

Évente több nemzedéke fejlődik ki. A telet tojás alakban vészeli ár a fa kérgének repedései között. Az ősanyák a rügyfakadás idején jelenne meg. A szárnyas nőstények júniusban figyelhetők meg, amint újabb és újabb őszibarack hajtásokat fertőznek meg. Az ivaros szaporodású nőstények és a szárnyas hímek októberben fejlődnek ki. A megtermékenyített nőstény lerakja az áttelelő tojásokat.

A tél végi olajos lemosó permetezéssel az áttelelő tojások száma gyéríthető. A fekete őszibarack-levéltetűt természetes ellenségek sora pusztítja, ezért a kémiai védekezés fontos szempontjai közé tartozik ezen fajok kímélése. A gyümölcsösökbe való betelepedése sárgatállal vagy sárga ragacsos lappal jól követhető.

• A növényvédelmi állattan kézikönyve II. Szerk.: Jermy Tibor és Balázs Klára. Akadémiai Kiadó. Budapest, 1989
• M. Hluchy és mtsai: A gyümölcsfák és a szőlő betegségei és kártevői. Biocont Laboratory. Bratislava, 2007