Répalisztharmat
Kórokozó:
A repcelisztharmat (Erysiphe cruciferarum) az Ascomycota törzsön belül a Kleisztotéciumos gombák osztályába sorolható. Hazánkban a repce ritkábban megjelenő betegségei közé tartozik. Gazdanövényeihez sorolható számos termesztett és vadon élő keresztesvirágú növény.
Kártétel, tünet:
Szürkésfehér, piszkosszürke gombaszövedék borítja be a fertőzött növény leveleit, de a száron, oldalhajtásokon, levélnyeleken és a becőkön is megjelenhet a tünet. A gomba a levél színén és a fonákon is látható. A micélium alatt a levelek sárgulnak, majd a kórfolyamat előrehaladtával a foltok összefolynak, végül a levelek elszáradnak és lehullanak. Emiatt csökken az asszimilációs felület, ami végső soron termésveszteség kialakulásához, a beltartalmi értékek romlásához vezet.
Biológiája, környezeti igénye:
Mint a többi lisztharmatgomba az Erysiphe cruciferarum szintén biotróf kórokozó, ami azt jelenti, hogy élő tápnövényen képes megtelepedni, fejlődni és szaporodni. A repce felszínén él a gomba. A gazdanövény szöveteibe csak a hausztórium nevű képletet bocsátja, amely a táplálékfelvételt szolgálja. A konídiumai a szél segítségével terjednek. A gomba áttelelésre alkalmas képletei a kazmotéciumok, amelyek a penészgyepben fejlődnek ki, szabad szemmel látható, igen apró fekete, gömb alakú képződmények. Bennük alakulnak ki az ivaros aszkospórák. Főként a nedvesebb, magasabb páratartalmú, mérsékelten meleg évjáratokban kell számítani a repcelisztharmat megjelenésére.
Védekezés:
A repcelisztharmat elleni védekezés eszköztárába a tartozik a megfelelő növénysűrűség kialakítása, a vetésváltás szabályainak a betartása, valamint a harmonikus tápanyag-ellátás, különös tekintettel a túlzott nitrogénműtrágya-felhasználás elkerülése. Ha a területen fertőzött növényi maradványok vannak a forgatás nélküli talajművelés helyett ajánlott a mélyszántás. Állománykezelésre többféle hatóanyag áll rendelkezésre, amelyek között a kén fontos szerepet tölt be.