Poloskaszagú almadarázs
Előfordulása:
A valódi levéldarazsak családjába (Tenthredinidae ) tartozó poloskaszagú almadarázs eurázsiai elterjedésű faj, hazánkban is közönséges. Súlyos fertőzés esetén akár 50%-os gyümölcshullást is okozhat.
Leírás:
Az imágó 5,5-7 mm hosszú. Alapszíne vörösessárga és fekete. A fején négyzet alakú fekete folt figyelhető meg. Szárnya átlátszó, az erezet rajta barna. A fehér vagy rózsaszínes lárvája álhernyó, kifejletten 12 mm-es.
Kártétel, kárkép:
Az imágó elsősorban az almavirágon táplálkozik, ritkán körtén vagy szilván is előfordul. A lárva viszont kizárólag az alma termésében képes kifejlődni. A fiatal lárvák a termés héja alatt aknáznak, jellegzetes csigavonal alakú, paraszövettel összeforrasztott sebek keletkeznek a gyümölcsön, amelyek hatására az alma torzul. Az idősebb lárvák akár egészen a magházig berágják magukat a fiatal termésbe. Az alma belsejében fekete ürülékkel kitöltött üreg van. A gyümölcs felületén egy kerek lyuk figyelhető meg. A kiodvasított termés lehull.
Életmód:
Évente egy nemzedéke fejlődik ki. A kifejlett lárvák telelnek át, tavasszal bábozódnak be. Az imágók az alma virágzása előtt kelnek ki. Pollennel és nektárral táplálkoznak. A nőstények petéiket egyesével az almavirág csészeleveleinek tövéhez egy szúrt hasadékba rakják. A lárvák kezdetben a gyümölcshéj alatt aknáznak, majd idősebb állapotukban kiodvasítják a fiatal fejlődő almákat. Június végén és július elején a hernyók már kifejlettek, az 5. vedlés után a talaj felső rétegébe húzódnak. Gubót készítenek, amelyben a telet töltik.
Előrejelzése, védekezés:
A poloskaszagú almadarázs fehér ragadós fogólappal csapdázható, rajzásmenete jól nyomon követhető. Tömeges előfordulásuk esetén szükséges csak az inszekticides védekezés, a melynek során kiemelt figyelmet kell fordítani a méhek védelmére. A lárvák gyümölcsökbe történő befurakodása után már csak felszívódó hatóanyagokkal lehet eredményesen fellépni a kártevő ellen. A talajok mechanikai művelése gyéríti a telelő lárvák számát.
Források:
- M. Hluchy és mtsai: A gyümölcsfák és a szőlő betegségei és kártevői. Biocont Laboratory. Bratislava, 2007
- Szeőke Kálmán: Károkozó rovarok a mezőgazdaságban. Hajnalpír Kiadó. Székesfehérvár, 2015
- A szántóföldi és kertészeti növények kártevői. szerk.: Jenser G., Mészáros Z., Sáringer Gy. Mezőgazda Kiadó. Budapest, 1998
Haltrich Attila és mtsai: Növényvédelmi állattan. Budapesti Corvinus Egyetem, Budapest, 2007