Nagy útifű

Az útifűfélék (Plantaginaceae) családjába tartozó, H5-ös (ferde gyöktörzsűek) életformacsoportba tartozó gyomnövények.

Az egész országban elterjedtek, gyepes területek jellemző növényei. Szántóföldeken elsősorban ott telepszenek meg, ahol több évig háborítatlanul fejlődhetnek, így pl. a lucernában. A fiatal egyedek bármelyik kultúrában megjelenhetnek, a kalászosokban és a tarlókon is, de a talajművelést nem bírják.

Tőlevélrózsáival elfoglalja a gabona életterét, visszaveti a bokrosodás mértékét, csökkentve ezzel a kialakuló kalászszámot.

Talajszintben telelő évelő gyom. Ferdén növekvő gyöktörzse feldarabolás esetén vegetatív szervvé alakul. A talaj iránt nem igényes, eltűri a tömörödött talajt is, bírja a taposást.

Az útifüvek évelő, rövid gyöktörzsű, hosszú tőkocsányú, tőlevélrózsás növények. A Plantago lanceolata 50 cm magasságúra nőhet, míg a Plantago major 10-30 cm-es növény.

Csíranövény:

A sziklevelek hosszú lándzsásak, 5-10 mm hosszúak 1,8-3 mm szélesek. A levélnyél 2-3 mm hosszúságú.

Lomblevelek:

Tojásdad alakú, nyeles levelei szíves vagy kerek vállúak, apró fűrészfogasak, rajtuk 5-9 ér található.

Virág:

A tőkocsány és a füzér kb. azonos hosszúságú. Virága sárgásfehér, a portokok lilák. Májustól késő őszig virágzik.

Termés:

Toktermése tojásdad, rendszerint 8 magot tartalmaz. A tok kupakkal nyílik. Magjai változatos alakúak lehetnek. Színük barna, sötétbarna, zsíros fényű. Növényegyedenként 3000-15 000 magot érlel.

Agrotechnikai védekezés:

Sekélyen gyökerezik, a szántás, a tarlóművelés, a talajművelés megsemmisíti.

Kémiai védekezés:

Szántóterületeken a mechanikai, agrotechnikai védekezéssel tulajdonképpen sikeresen szabályozható az útifű fajok jelenléte.

• Gyomnövények, gyombiológia, gyomirtás. Szerk.: Hunyadi Károly et al. Mezőgazda Kiadó. Budapest, 2011.
• J. Toman et al.: A természet képekben. Natura, Budapest. 1981
• Gyommag határozó. Összeáll.: Vincze Mária et al. GATE, 1983
• Koltay Albert: Növénytani gyakorlatok. GATE. Gödöllő, 1980