Életforma:

Az őszirózsafélék (Asteraceae) családjába tartozó évelő, HT (kétéves) életformacsoportú gyomnövény.

Előfordulás:

Eurázsiai-mediterrán elterjedésű faj, Észak-Amerikába behurcolták.

Utak mentén, gyepterületeken, réteken, parlagokon, erdővágásokban fordul elő, a szántóföldeken is, ezen belül a repcében jelenik meg leginkább. Hazánkban az utóbbi időben ebben a kultúrában nő a jelentősége, de Spanyolországban például a gyümölcsültetvényekben okoz komoly gondokat.

Károsítása:

A kelő közönséges acat hatalmasra fejlődő levélrozettáival lefedi a talajt. Intenzív növekedése miatt konkurenciát jelent a repcének. Gyökerében nagy mennyiségű tápanyagot halmoz fel, amit a kultúrnövény elől von el. Nagy zöld tömegével megnehezíti a repce betakarítását.

Ha egy területen elszaporodott nehéz kiirtani a nagy magprodukciója miatt, és azért, mert a magok különböző ideig fekszenek el a talajban és indítanak több csírázási hullámot.

Életmód:

Kétéves fejlődésű faj, amely kizárólag magokkal szaporodik. Egész éven át képes kicsírázni, de egy kisebb kelési hullám ősszel és egy nagyobb tavasszal figyelhető meg. Az első évben nagy kiterjedésű, talajra simuló levélrozettát fejleszt, amellyel a telet vészeli át. Következő tavasszal a rozetta tovább nő, majd a növény szárat fejleszt és virágzik. A nyári aszályos időszak beköszönte előtt már termést érlel. A rozetta állapotból való továbbfejlődés feltétele a hideghatás. Mélyre hatoló gyökerében sok tápanyagot halmoz fel.

A talaj iránt nem igényes, megél agyagon és homokon is, de a kötöttebb talajokat jobban kedveli. A kémhatásra sem érzékeny, meszes és savanyú talajon is megtelepedik. Vízigénye átlagosnak tekinthető. Kedveli a napos és félárnyékos területeket.

Morfológia:

A közönséges acat nagy termetű, 60-150 cm magas, de akár a 2 métert is elérheti. Kétéves fejlődésű, tövisekkel borított, szagtalan, elágazó szárú növény.

Csíranövény: Sziklevelei rövid nyélen ülnek, alakjuk ovális.

Gyökérzet: Erős, mélyre hatoló gyökérzete van.

Lomblevelek: Levelei mélyen hasogatottak, hosszúkásak és keskeny lándzsásak, szúrós, merev tövisekkel a széleken. Méretük 7,5-30,5 cm-ig terjed.

Virág: Virágzatai 2-4 cm átmérőjűek. A csöves virágok bíborlilák. Júniustól szeptemberig virágzik.

Termés: Termése szőrbóbitás kaszat. Kaszatonként egy magot érlel. Magprodukciója igen nagy, növényenként 1600 és 8400 között változik, de extrém esetbe akár az 50.000-re is nőhet. A magok a talajban 5 évig őrzik meg a csírázóképességüket.

Védekezés:

Agrotechnikai, mechanikai módszerek:

Mivel csak magokkal szaporodik, a védekezés során a legfontosabb szempont a maghozás megakadályozása. Megelőzésként a terjedését szükséges megakadályozni a mezőgazdasági gépek tisztán tartásával. Ha már megjelent valahol, talajműveléssel, tarlóápolással mechanikai úton irtható.

Kémiai védekezés:

Az agrotechnikai és a mechanikai védekezés mellett kémiai irtására is lehetőség van. Legérzékenyebb, 2-4 leveles állapotában.

Források:



 Top