Iratkozzon fel hírleveleinkre és egyéb szakmai anyagainkra!
Tovább

Eperfa-pajzstetű [Pseudaulacaspis pentagona]

Előfordulása:

A kagylós pajzstevek családjába (Diaspididae) tartozó eperfa-pajzstetű kelet-ázsiai eredetű, mára világszerte elterjedt. Különösen kedveli a meleg éghajlatú mediterrán térséget. Európába a 19. századba került, Magyarországon az 1920-as években észlelték a megjelenését, de csak az 1970-es évekre vált gyakorivá. A széles hatásspektrumú rovarölő szerek használata elősegíti a felszaporodását, mivel azok a természetes ellenségeit gyérítik.

Leírás:

A nőstény pajzsának átmérője 2-2,5 mm, a hímé 1 mm hosszú. A nőstény pajzsa fehér, alakja ovális, rajta excentrikus körök figyelhetők meg. Közepén világosbarna levedlett bőrök találhatók. A hímé fehér, csőszerű, amelyen 3 hosszanti él fut végig. A nőstény teste sárga színű, lába nincs, mivel helyhez kötött életmódot folytat. A hím teste narancssárga, 1 pár szárnya csápja és párzószerve van. Nem táplálkozik, csupán egy napig él.

Kártétel, kárkép:

Polifág kártevő. Tápnövényköre széles, kb. 300 növényfajon megél. Ezek közé sorolható az eperfa, a japánakác, az orgona és az őszibarack mellett a meggy és a cseresznye is, de szőlőn szintén felszaporodhat. A fák kérgét szívogatja, esetenként a gyümölcsök felületén is megjelenhet, ekkor lázfoltokra emlékeztető kárkép alakul ki. Táplálkozása hatására főként a fiatal fák és ágak pusztulnak el. A hófehér cső alakú hímpajzsok kókuszreszelék szerű bevonatot hozhatnak létre az ágakon. Felületesen szemlélve könnyen összekeverhető egy gomba okozta fertőzéssel. A fertőzés többnyire az ágakon jelentkezik, de a gyökereken is megjelenhetnek. Korai levélhullást okoz, a hajtások torzulnak, elszáradnak, a gyümölcs kis méretű marad és hullik. A fa az idő előtti öregedés jeleit mutatja, súlyos fertőzés esetén kipusztul.

Életmód:

Évente két nemzedéke fejlődik ki. A telet imágó alakban tölti, a megtermékenyített nőstény vészeli át a hideg évszakot. Tavasszal előbújnak és áprilisban lerakják a tojásaikat. A peték a pajzs alatt vagy annak peremén helyezkednek el. A narancssárga színű petékből nőstények, a fehérekből hímek fejlődnek. A lárváknak 3 pár lábuk van. A nőstény lárvák májusban kelnek tömegesen. A nagyobb részük elhagyja a pajzsot. Ezek a vándorló nőstény lárvák jutnak el a levélre, a gyümölcsre. Saját erejükből hozzávetőlegesen 1 métert tudnak megtenni. Távolabbra a szél, az eső és az állatok segítségével juthat. A hímek később, júniusban rajzanak, kevésbé aktívak, mint a nőstények, szinte egyhelyben maradnak. A nősténynek kettő, a hímnek öt lárvastádiuma van. Az első nemzedék júliusban rak tojásokat. A lárvakelés augusztusra tehető. A második nemzedék tojásrakása áthúzódik a következő év tavaszára, ugyanis a megtermékenyített nőstények telelnek át.

Előrejelzése, védekezés:

A hímek rajzása szexferomon csapdákkal követhető nyomon. Az előrejelzés a hajtások mikroszkopikus vizsgálatával tehető pontosabbá, ugyanis a lárvarajzás időszakát az időjárás alakulása jelentős mértékben befolyásolja. A nyár folyamán a lárvakelés időszakában leghatékonyabb a védekezés. Amikor már megtelepednek és viaszpajzsot képeznek sokkal nehezebbé válik az elpusztításuk. Tél végi lemosó permetezéssel az áttelelő alak gyéríthető.

Források:

Top